Marilona Kreatív Oldala
Névnap köszöntő


 
Érdekességek
 
Menű
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat - Csevegő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Magamról

Pár gondolat rólam és hobbimról.

 

 

 

 

 

Szalvétagyűjtési  szeretetem  már gyermekkorban kezdődött.

Kislányként eltettem  magam részére egy – egy darab szalvétát.

Szép és érdekes volt az akkori időszakban, ahogy  visszagondolok rá.

Ami kislányként szép és jó volt, azt a tinédzser kor teljesen eltörölte.

Sajnos abba maradt a gyűjtésem,

ezen okok miatt, amit most már nagyon sajnálok!

Felnőtté válásom után ismét, előtérbe kerültek a szalvéták.

Rokonságom kislány tagja  gyűjtötte a szalvétákat,

és nekem nagy előszeretettel mutogatta,

mert tudta, hogy én szeretem, nézegeti őket.

Egy szép napon megkérdezte tőlem akarom e őket,

mert számára már uncsi foglalkozni vele.

Természetesen igent mondtam,

hiszen a szalvétákhoz való szeretetem nem múlt el a sok év alatt sem.

Haza vittem, és elkezdtem rendszerezni kb. 200 db. volt.

Akkor már éreztem beindult valami, valami olyan dolog,

amit megérez az ember.

Csak arra tudtam fókuszálni, hogy újabb és újabb szalvéta birtokában lehessek.

Eleinte csak dobozban tároltam, de ahogyan nőtt a darabszám,

úgy egyre nehezebb volt áttekinteni.

Cseretársam javaslatára elkezdtem a dossziéba való berakását.

Gyönyörű és mutatóssá vált a gyűjteményem.

A gondos rendszerezéssel külön helyet kaptak az ünnepeink,

virágok, állatok, zöldségek, gyümölcsök, mesék, háztartási

és egyéb  kategóriákba sorolt szalvéták.

Gyűjteményem  azóta is töretlenül szaporodik barátaim, rokonaim,

és családom jóvoltából. Most már nagymama vagyok,

és folyamatosan gyűjtőm az óta is,

boldogan mutogatom a szalvétáimat az arra fogékony látogatóimnak.

Unokáim is szívesen nézegetik, és gyönyörködnek benne,

hiszen a mesék világába is elviszi őket.

Felfedezik a mese hősöket, 

szép és gyönyörű állatokat, az évszakok  gyümölcseit és zöldségeit,

valamint pl. zászlók, esernyők,  papucsok stb. szalvétáit.

Számomra így kerek a világ,

hiszem megvalósult egy gyermekkori álom.

Bemutatva az utókor számára a több mint félévszázados szalvéta divatot is!

Gyűjteményem értékes darabjai régi, már feledésbemerült feliratos,

virágos, népművészeti, gyönyörű kis szalvéták.

Kedves feliratokkal látták el, pl. Ajándékozz töltőtollat!

Gyűjtsd  a hulladékot és add át a méhnek!

Éljen a 10. Bányásznap! Nyári öröm totó nyeremény,

Vagy bácsi kérem, megvette már a lottó szelvényét?

Ilyen és ehhez  hasonló aranyos felitatok díszítették a régi szalvétákat.

Szerencsére ma már szokássá vált egy szép  város vagy éttermek

reklámcélú hasonló hirdetései.

Szépek  és mutatósak.

Most már elértem a 24 000 darabszámot, ami itt is látható a polcomon,

mind dossziéban van tárolva!

A legújabb hobbim a Napkin  mandala és a horgolt ékszerek készítése.

Ha megtetszett valamelyik alkotásom,

és meg szeretnéd vásárolni, add meg az elérhetőségeidet,

hogy felvehessük egymással a kapcsolatot.

Talán ennyit magamról és hobbimról.

 Az oldal nézegetése után kérlek, írj a vendégkönyvembe.)

Köszönöm!

Baráti üdvözlettel, Marika, Marilon@

 

 

 

 
Megjelent könyveim

 

 

Életek és Sorsok c. könyv

mely online formátumban íródott. 

Első valós könyvem.

Megálmodtam és valóra vált!

 

 

A tragikus sorsú fiatalok az élet áldozatává váltak, amikor egy váratlan,

de sorsdöntő pillanat megváltoztatta életüket.

Hanna és Péter kapcsolata egy nem, mindennapi történet körül zajlik.

 Szereplőink küzdenek az élet próbatételeivel,

amikor a cselekedet és a tett megváltoztat mindent.

Rokoni szálak és a kegyetlen sors fordulatai viharossá teszi ezt a kapcsolatot.

Vajon mind ez sikerül megoldani a családnak?

Kérdésére a választ könyvünkben megtalálja!

 

 

 

 

Életek és Sorsok címü könyv tartalma egy szövödményes történet,

melyben több szálon futnak az események. Szerelem, tragédia, barátság.

Korhatár 14 - 99 év

 

 

 

 

 

 

Régi idők emlékkönyve nyílik meg előtted kedves
olvasó. Sok szép verssel és emlékkel. Mai kor számára
gyüjtöttem össze, a már elfelejtett kedves és
szívhez szóló verseket. Több évtizeddel korábban
a kislányok ajándéka volt egy szép emlékkönyv.
Divatot teremtettek vele. Szívesen átadták egymásnak,
hogy az idő múlásával valóban emlék
maradjon az illető kézírása. Így barátok, tanárok,
rokonok és diákszerelmek kézirataira bukkanhatunk
ezekben a könyvekben. Versek gyűjtésében
segítségemre voltak, rokonok, barátok, és a saját
Emlékkönyvem teljes tartalma.

 

 
Szalvétás videó

 

 

 

Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |